1.nap Budapest > Isztambul > Szingapúr
Utazás Budapestről az esti órákban, egy átszállással Szingapúrba.
Szállás: éjszaka a repülőn
2.nap Szingapúr
Érkezés Szingapúrba a délutáni órákban, majd transzfer a szállodába. Szingapúr, hivatalosan a
Szingapúri Köztársaság, független ország, törpeállam Ázsia délkeleti részén. Szingapúr a legek
városa, az ázsiai és európai kultúrák keveredésének színtere. Az 1965-ös függetlenedése óta
Szingapúrban rohamos fejlődés indult el, melyet javarészt előnyös gyarmati múltjának
köszönhet. Stratégiailag jelentős kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette
a várost.
Szállás: Szingapúr (1 éj)
3.nap Szingapúr > Port Moresby
Reggelit követően félnapos városnézésen veszünk részt. A program során felkeressük a Kínai
negyedet, mely felér egy igazi időutazással. Hagyományos kínai lámpások, templomok, utcai
kifőzdék és piaci kofák teszik hangulatossá a városrészt. Ellátogatunk a Merlion Parkba, itt
található Szingapúr ikonikus látnivalója, a híres Merlion, a mondabéli félig oroszlán, félig hal
teremtmény. A közel 9 méter magas szobor a város történetét szimbolizálja. A hal a
kezdetekre emlékeztet, amikor Szingapúr még csak halászfalu volt, az oroszlán pedig
Szingapúr nevének jelentése: „oroszlánváros”. Városnézésünk utolsó megállója a Little India,
mely egy kulturális enklávé, templomokkal, mecsetekkel, imahelyekkel és különböző
üzletekkel. Szingapúr egyik legjelentősebb kisebbségét az indiaiak adják, többségük a Little
India-ban él. Városnézés után transzfer a szállodába, majd rövid felfrissülést követően a
repülőtérre utazunk. Esti járattal Pápua Új-Guinea fővárosába repülünk.
Szállás: éjszaka a repülőn
4.nap Port Moresby > Mt. Hagen
Járatunk hajnalban érkezik meg Port Moresby-be. Pápua Új-Guinea a melanéz szigetvilág
legnyugatibb, legnagyobb területű tagja, amely Új-Guinea szigetének keleti részét és
számtalan kisebb szigetet foglal magában. Természeti értékeit tekintve páratlan, a világ egyik
legérintetlenebb része, a mai napig számos növény,-és állatfaj vár felfedezésre. Szárazföldi
határa csak Indonéziával van, délen Ausztráliával, keleten pedig a Salamon-szigetekkel van
szomszédságban. Nevét részben őslakóiról, a pápuákról kapta (maláj eredetű pepuah szó
jelentése: „göndör hajú”), nevének másik része a főszigetre utal, amelyet Ynigo Ortiz de
Retez spanyol hajós nevezett el 1545-ben. Területén már az őskorban is éltek emberek, kb.
60.000 évvel ezelőtt érkeztek a pápuák a térségbe. Érkezést követően már a reggeli órákban
belföldi járattal tovább utazunk Mt. Hagen-be. Mt. Hagen Pápua Új-Guinea harmadik
legnagyobb városa, mely a termékeny Waghi-völgyben található az ország középső részén,
1677 m tengerszint feletti magasságban. Érkezés után transzfer a szállásunkra. Útközben
megállunk egy autentikus étteremben, ahol elfogyasztjuk ebédünket, majd ellátogatunk egy
helyi piacra is, ahol különleges gyümölcsöket és zöldségeket kóstolhatunk. Különleges tájakon
keresztül vezet utunk, helyi piacokat, falusi gazdaságokat és érdekes falvakat érintve jutunk el
a szállásunkra.
Szállás: Mt. Hagen (2 éj)
5.nap Mt. Hagen > Paiya Village
Reggeli után a huli nép egyik településére kirándulunk, hogy megismerkedjünk az úgynevezett
parókás emberek (wigmen) életével, kultúrájával: megmutatják, hogyan készítik, és hogyan
tartják karban a parókáikat, megtudjuk, hogyan zajlik a nők beavatása, táncolnak a még nőtlen
legények, aztán szellemtáncot járnak a felnőttek, megtudjuk ki a sámán és mi a hivatala,
bepillantunk kunyhóikba, s az özvegyasszonyok sanyarú sorsával is szembesülünk. Ebédet
követően újabb kalandban lesz részünk, tovább utazunk Paiya Village-be, ahol egy singsing –
énekes-táncos – folklórműsor vár ránk, melyben a nők és férfiak egyaránt részt vesznek.
Ellátogatunk a helyi törzsfőnökhöz, aki bemutatja az összes feleségét, a szellemházát és
tiszteletünkre még táncra is perdülnek. Rövid sétát teszünk a faluban, majd visszautazunk a
szállásra.
Szállás: Mt. Hagen
6.nap Mt. Hagen > Mindima
Reggelit követően kelet felé vesszük az irányt, körülbelül 3 órás utazást követően
megérkezünk a Simbu tartományában található Mindimába. Elfoglaljuk a szállást, majd az
ebédet követően rövid sétát teszünk, hogy megismerkedjünk a rovarvadászok törzsével. A
rovarvadászok Mindima faluban élő férfiak egy csoportja, akiknek egyedülálló hagyománya
van a füstöléses rovarvadászatban. Úgy vélik, hogy a füsttől dezorientálttá válnak a rovarok,
ezáltal könnyebben le tudják vadászni őket. Ezzel a módszerrel rengetegféle rovart el tudnak
fogni, amelyeket előszeretettel el is fogyasztanak. Ezt követően megismerkedünk az özvegyek
csoportjával, akiket a helyiek csak hamurázókként ismernek. Hamuba díszítve kecses rituálét
hajtanak végre, lerázzák testükről a sötét port, ezzel jelezve a helyi közösségnek a gyászidőszak
végét és hogy ismét nyitottak az udvarlásra. A program végén visszatérünk a szállásra, majd
rövid pihenést követően elfogyasztjuk vacsoránkat.
Szállás: Mindima (1 éj)
7.nap Mindima > Goroka
Reggelit követően egy egyedi törzsi táncot, az úgynevezett csontváz-táncot adják elő az omo
masalai emberek. A törzs eredete egy érdekes legendára vezethető vissza. Körülbelül 200
évvel ezelőtt jelentős számú vadász merészkedett a hegyekbe, de nem tértek vissza. A
titokzatos eltünések riadalmat keltettek a völgylakók körében. Egy bátor csoport elhatározta,
hogy feltárja az igazságot, ahogy egyre mélyebbre merészkedtek a zord terepen, egy
barlangba botlottak, odabent dermesztő látvány fogadta őket. Rengeteg emberi csontvázat és
egy kolosszális szörnyet találtak a barlangban. A lény megtévesztésére úgy döntöttek, hogy
testükre csontvázat festenek, majd elesett vadászoknak álcázzák magukat. A tervük sikeresnek
bizonyult és amikor a szörny elaludt a vadászok könnyedén legyőzték. Tovább utazunk az
Asaro-völgybe. E völgy lakói a híres és félelmetes külsejű sáremberek – a sziget talán
legérdekesebb etnikuma -, akik teljes harci díszben jelennek meg.
Szállás: Asaro (2 éj)
8.nap Goroka
Reggeli után séta a Gurupoka-hegyre (kb. 25 perc), meglátogatjuk a régi áldozati barlangot,
ahol részt veszünk a sáremberek táncos előadásán. Felsétálunk egészen a Szent-hegy tetejére,
ahonnan lenyűgöző kilátás tárul elénk az Asaro-völgyre. Ebédre visszatérünk a szállásunkra,
majd megismerkedünk a sáremberek maszk készítési technikájával. Következő megállónk a
3 Gimesave falu, ahol változatos tradicionális táncelőadásokkal vár minket az Arunumuna törzs,
különlegessége, hogy ezt az énekes-táncos előadást kizárólag nők adják elő. Megnézünk egy
özvegyi szertartást, majd végezetül az „égő fejek” előadása következik, amely bemutatja,
hogyan használták a tüzet a denevérek elűzésére.
Szállás: Asaro
9.nap Goroka > Port Moresby
Reggelit után visszarepülünk a fővárosba. Transzfer a szállodába, majd az ebédet követően
panorámás városnézésre indulunk. Az 1800-as évek közepén a főváros helyén a motu törzs
apró falvai álltak. A falvak lakói élelmes kereskedők voltak, akik törékeny vitorlásaikkal messze
partokra is elmerészkedtek. 1873-ban foglalták el az angolok Új-Guinea szigetének délkeleti
részét és ekkor létesítették a kikötőt is, amely köré később Port Moresby is épült. A város
névadója John Moresby volt, Ő térképezte fel az itteni öböl környékét is. A városnézés során
az alábbi látnivalókat keressük fel: Parlament, Nemzeti Múzeum, Művészeti Galéria,
Természetvédelmi Park, illetve ha időnk engedi Hanuabada falu cölöpökre épült házait is
megtekintjük.
Szállás: Port Moresby (1 éj)
10.nap Port Moresby > Manila > Isztambul
Reggelit követően transzfer a repülőtérre, majd közvetlen járattal Manilába utazunk. Manila
városát Luzon szigetén 1574-ben egy spanyol konkvisztádor, Miguel López de Legazpi
alapította, ma mintegy 14 millió lakost számlál. Mivel az Egyenlítő és a Ráktérítő között fekszik,
éghajlata trópusi, azaz állandó a meleg, bármikor eshet és kicsi az éves hőingadozás. Érkezés
után a város nevezetességeivel ismerkedünk meg: Makati, a modern városrész, Amerikai
háborús temető, Roxas Boulevard, Rizal Park, majd séta Intramurosban, a város spanyolok
által alapított részében (Fort Santiago, a városfalak, a San Augustin katedrális). A városnézést
követően transzfer a repülőtér közeli szállodába, ahol kicsit felfrissítjük magunkat a repülőút
előtt (3 szoba áll majd a csoport rendelkezésére). Transzfer a repülőtérre, majd isztambuli átszállással utazás Budapestre.
Szállás: éjszaka a repülőn
11.nap Isztambul > Budapest
Érkezés Budapestre a reggeli órákban.