Pakisztán körutazás – Miért éppen ide?
- Mert több utat szerveztünk már Pakisztánba, és utasaink rendkívül élvezték az ország gazdag látnivalóit, és a helyiek példátlan vendégszeretetét!
- Mert ugyan Pakisztán modern kori fejezete csak 1947-ben kezdődött az indiai brit uralom megszűnésekor, de az ország történelme az indiai szubkontinens történetének szerves része. Az Indiával határos ország gazdag tárháza a régészeti leleteknek az Indus-völgy civilizációjától kezdve a Gandhara emlékekig, valamint a gyarmati korszaktól napjainkig. Nem beszélve a mogul uralkodók által építtetett díszes kertekről, erődökről és palotákról!
- Mert programunk csaknem az összes Világörökségi helyszínt felöleli.
Program
+ Összes nap kinyitása - Összes nap bezárása 1.nap Budapest > Karachi
Találkozás a Liszt Ferenc repülőtéren. Utazás Budapestről dohai átszállással Karachiba.
2.nap Karachi
Érkezés Karachiba a reggeli órákban, transzfer a szállodába. Rövid pihenést követően séta Karachi történelmi városrészeiben. Egész napos programunkat délelőtt Pakisztán alapító atyjának, Mohamed Ali Dzsinnah-nak sírjának megtekintésével kezdjük. Ezt követően ellátogatunk a Szent Patrick katedrálishoz, amely a Szindh tartomány első temploma. A neogótikus stílusú templomot 1881-ben nyitották meg és 1500 hívő befogadására alkalmas. Sétát teszünk a bazárok negyedében, majd délután ellátogatunk a Pakisztáni Nemzeti Múzeumba. Programunkat a 2004-ben alapított numizmatikai és szépművészeti múzeum tárlatainak megtekintésével folytatjuk. Napunkat egy esti tengerparti sétával zárjuk.
Szállás: Karachi
3.nap Karachi > Thatta > Hyderabad
Reggeli a szállodában, majd indulás a Chaukhandi sírokhoz. A sírok kidolgozott homokkő- faragásaikról nevezetesek, melyek főleg a mogul uralom idején épültek valamikor a 15. és 18. században. Továbbutazunk Bhambore-be, az Indus folyó partján található kikötővárosba, amelynek főként hindu lakosai voltak, és itt található többek között Mohamed Bin Qasim várának romjai. Érdekesség, hogy egész dél-Ázsiában itt jelent meg először az iszlám a 8.században. Útközben meglátogatjuk a Makli sírokat, ahol 125 ezer sír található. Továbbá megnézzük Thatta városában a Shah Jahan mecsetet. A XVII. században egy mogul uralkodó szamarkandi stílusban építtette a gyönyörű épületet. Továbbutazás Hyderabadba.
Szállás: Hyderabad
4.nap Hyderabad > Sehwan > Larkhana
A mai napon hosszú buszút vár ránk Larkhana felé. Menet közben Sehwan városában a Lal Shahbaz Qalandar közel 800 éves szentélyének megtekintésére is lehetőségünk lesz. Ezt az óriási méretű építmény együttest, amely a legszebb hindu és muszlim hagyományokat ötvözi, 2017-ben építették újjá. Majd továbbutazás Larkhanába. Larkhana közelében felkeressük a Bhutto család mauzóleumát. A Bhutto család Pakisztán egyik legbefolyásosabb politikusdinasztiája, mauzóleumuk nagyon érdekesen vegyíti a politikát és a vallást.
Szállás: Larkhana
5.nap Larkhana > Mohenjo-Daro > Sukkur
Reggeli után indulás Mohenjo-Daroba, utunk sűrűn lakott területeken áthaladva, vízibivalyok, lótuszos mocsarak mellett vezet. Mohenjo-Daro az Indus-völgyi civilizáció egyik legnagyobb és legszervezettebb városának romja. Komplex vízvezeték és szennyvízrendszerére, lenyűgöző építészeti megoldásaira csodálattal tekintettek. Az egykori várost i.e. 2500 és 2100 között az Indus partján élő Harappa-kultúra népe építette. A bronzkori városrom 1980 óta az UNESCO kulturális Világörökségének része. Kirándulást teszünk a négyezer éves agyagváros falai, utcái között. A település megtekintését követően felkeressük nagyszerű múzeumát, ahol a települést feltáró John Marshall autóját is megtekinthetjük. Továbbutazás, majd érkezés Sukkur városába.
Szállás: Sukkur
6.nap Sukkur > Bahawalpur
Reggeli után indulás Bahawalpur városa felé. Sukkur közelében, az Indus folyó egy szigetén található a Sadh Belo nevű hely, ahol hindu szentélyek találhatók. Sadh Belo maga a legnagyobb hindu szentély Pakisztánban. Megismerkedünk a Hét nővér történetével a Rohri nevű muszlim emlékhelyen, (klasszikus hárem történetek a Rajaról és a gyönyörű lányokról). Az itt található sírok nagyon különleges, szindhi stílusú csempedekorációkkal vannak díszítve. További érdekesség, hogy nagyon sokan gyermekáldás reményében zarándokolnak ide. Hozzávetőleg 6 órát buszozunk Bahawalpurba, útközben a Kot Diji Fort (erőd) másnéven Ahmadabad Erőd megtekintése, amelyet a XVIII. században építettek a Talpur korszakban. A kot diji civilizáció a harappai és mohenjo daroi településeknél is korábban alakult ki. Az erődből gyönyörű kilátás tárul elénk, emellett a kot diji civilizáció régészeti lelőhelyére is rálátni.
Szállás: Bahawalpur
7.nap Bahawalpur
Délelőtt felkeressük Derawar sivatagi erődjét. Az erődítmény 40 hatalmas bástyával rendelkezik, kerülete 1500 méter, falai sokszor 30 méter magasságúak. Az óriási, négyzet alakú erődöt az évszázadok során többször átépítették, a legfontosabb nagyszabású bővítés 1732-ben történt. Délután megtekintjük a Bahawalpúr-i uralkodó palotát és a város történelmét bemutató múzeumot. A palotát a 19-20. században építették, szikh-arab építészeti stílusban. Megismerkedünk Bahawalpur történelmével, amely egy igen gazdag és befolyásos hercegi állam volt és fontos szerepet játszott a pakisztáni nemzeti mozgalom kialakulásában is, hiszen az uralkodó és Jinnah meglehetősen jó barátságban voltak. Este megtekintjük a palota történelmét bemutató fényfestést.
Szállás: Bahawalpur
8.nap Bahawalpur > Lahore
Reggeli után Uchh Sharif történelmi városát tekintjük meg, ami körülbelül 1 óra autóútra található Bahawalpurtól, és a 13. század óta a műveltség és a miszticizmus központja. Megannyi szúfi szent sírja található itt, zarándokok százezrei keresik fel a szentek évfordulóin, hogy vágyaik beteljesülése érdekében imádkozzanak. Ezt követően hosszú buszút vár ránk, kb. 5-6 órás utazás után megérkezünk Lahore-ba, mely Pakisztán második legnagyobb városa, itt találhatók a legjobb állapotban lévő műemlékek. Az óváros egyes részeit rekonstruálták az elmúlt években, így bepillantást nyerhetünk, hogy a történelmi Lahore-ban hogyan zajlott a mindennapi élet. A Mogul Birodalom öröksége miatt a „kertek városa” néven is ismerik. Érkezést követően részt veszünk egy folklór bemutatón, majd vacsora egy helyi étteremben.
Szállás: Lahore
9.nap Lahore
Reggelit követően egy Világörökségi helyszínt keresünk fel, a híres Shalimar kerteket. A jellegzetes perzsa díszkertet 1641-ben építette Sáh Dzsahán mogul uralkodó. A tizenhat hektáron elterülő kertekben vízeséseket alakítottak ki, dísztavakat ástak és különféle gyümölcsfákat telepítettek. Vízellátását a Ravi-folyóból idevezetett 160 km hosszú csatornarendszer oldotta meg, mely a rengeteg szökőkút és az öt zuhatag vízellátását biztosította. Manapság csak különleges alkalmakkor kapcsolják be a szökőkutakat. Következő megállónk Jahangir mogul uralkodó mauzóleuma, amelyet halála után 10 évvel, 1627-ben emeltetett a fia. Díszes freskók és színes márvány díszíti az épületeket, melyek rendkívül jó állapotban maradtak fenn. A pietra dura technikával ékköveket és féldrágaköveket helyeztek el a márvány sírkövön, így a felkelő és lenyugvó nap fényében káprázatos színekben ragyog a sír. Délután Pakisztán egyik legnagyobb és leglátogatottabb múzeumába látogatunk el. A Lahore múzeum állandó gyűjteménye kb. 60.000 történelmi, kulturális és művészeti értékű műtárgyat tartalmaz. Ezek a tárgyak Pakisztán ősi és kortárs örökségét képviselik, és magukban foglalják az iszlám, a buddhista, a szikh, a hindu és a dzsain történelmet. Késő délután szervezett kirándulás az indiai-pakisztáni határhoz. A határt minden napnyugtakor, zászlók leengedésével, látványos díszegyenruhás ceremónia közepette zárják. A wagahi ceremónia a térség egyik legnépszerűbb idegenforgalmi attrakciója. Estefelé visszatérés Lahore-ba.
Szállás: Lahore
10.nap Lahore > Nankana Sahib
Reggeli után városnézés Lahore-ban. Először a Badshahi mecsetet keressük fel, amelyet 1673- ban mogulok építettek. Ezt követően a mecset mellett található Lahore erődöt tekintjük meg, amit maga Nagy Akhbar építtetett. A 20 hektár nagyságú területen számos épület, természeti látnivaló és növények találhatók. Megtekintjük a magyar festő, Schöff Ágoston műveit, melyeket szikh maharadzsa udvarában festett különböző előkelőkről. A Lahor-i erőd fő látványossága a tükörpalota, melyet Shah Jahan épített kedvenc felesége, Mumtaz Mahal kedvéért. Ezt követően Nankana Sahib-ba utazunk, amely a szikh vallás egyik legfontosabb vallási helyszíne. A település nevét a szikhek első gurujáról, Guru Nanakról kapta, aki ebben a városban született és itt kezdett először prédikálni.
Szállás: Nankana Sahib
11.nap Nankana Sahib > Kewra sóbánya > Iszlamabad
Reggeli után a napot a világ második legnagyobb sóbányájának megtekintésével kezdjük. Ezt az óriási méretű sóbányát Nagy Sándor idejében fedezték fel. Itt foglalkoztak a fehér só bányászata mellett az úgynevezett himalájai vörös (rózsaszín) só kitermelésével, finomításával is. Nem csupán megtekinthetjük, de vásárolhatunk is belőle. A bánya egy látványosan megvilágított szakasza népszerű attrakció a Pakisztánba látogató turisták körében. A program után továbbutazunk Pakisztán fővárosába, Iszlamabadba.
Szállás: Lahore
12.nap Iszlamabad > Margalla hegység
Reggelit követően félnapos városnézésre indulunk Iszlamabadban. Iszlamabadot az 1960-as években tervezték kifejezetten azzal a céllal, hogy az ország politikai és diplomáciai központja legyen. Először a Feysal Shah mecsetet tekintjük meg, majd ezt követi a Lok Virsa népi hagyományok múzeuma és a nemzeti emlékmű (kívülről). Az emlékmű, nyíló lótuszvirágot formáz, négy levele Pakisztán négy tartományát szimbolizálja. A levegőből úgy néz ki, mintha csillag és félhold alakja lenne, ami a pakisztáni zászlót reprezentálja. Rawalpindiben megismerkedünk a pakisztáni kamiondíszítés művészetével. Ezt követően rövid túrára indulunk az Iszlamabadot körülölelő Margalla-hegységbe.
Szállás: Iszlamabad
13.nap Iszlamabad > Taxila > Peshawar
Reggelit követően Taxilába utazunk. Megtekintjük híres múzeumát, melynek alapkövét 1918-ban rakta le Lord Chelmsford, India alkirálya, és amely 10 év múlva nyitotta meg a kapuit a látogatók előtt. A múzeum rendkívül gazdag archeológiai gyűjteményének az ékkövei a mintegy kétezer éves Buddha szobrok. A gandhárai művészet (gréko-buddhista művészet) Északnyugat-India területén, az ókori Gandharában az 1-5. században virágzott. Nagy Sándor keleti hadjárata alatt ez a terület is görög befolyás alá került és i.e.190-től görög fejedelmek uralkodtak felette. Pártus, szkíta, perzsa görög és bennszülött lakossága sajátságos, önálló művészetet teremtett. A múzeumlátogatás után megtekintjük Taxila ásatásait is. A nap végén Peshawarba utazunk.
Szállás: Peshawar
14.nap Peshawar
Reggelit követően egész napos városnézésen veszünk részt Peshawarban. Elsőként a Peshawar Múzeumot tekintjük meg, mely az ősi Gandhara régióból származó buddhista műalkotások gyűjteményéről nevezetes. Magyar vonatkozás: a múzeum első kurátora, a világhírű magyar Kelet-kutató, Stein Aurél volt. Ezt követően kívülről megtekintjük a Bala Hishar Erődöt, amely az első mugal uralkodó, Bábur építménye. Mohabat Khan mecsetje következik a XVII. századból, amit ugyanaz az építész tervezett, aki a Taj Mahalt építette.
Szállás: Peshawar
15.nap Peshawar > Budapest
Járatunk a hajnali órákban indul Peshawarból. Dohai átszállással utazás Budapestre, érkezés a déli órákban.
Idegenvezető
Dr. Szivák Júlia
Dr. Szivák Júlia másfél évtizede a dél-ázsiai régió szerelmese. Kezdetben a bollywoodi filmek színes világa ejtette rabul, majd az ELTE Indológia Tanszékén tanult hindiül, urduul és szanszkritul. 2015 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportjának munkatársa, az Orient Expressz című podcast szerkesztője és műsorvezetője. 2021-ben fejezte be doktori tanulmányait a Birmingham City University-n, ahol a bollywoodi zeneipar működéséről írt disszertációt. Szívesen és sokat utazik Ázsia különböző tájain, kedvenc úticéljai közé India, Sri Lanka és Vietnam tartoznak.
Vélemények
Pakisztán nagy élmény volt, rendkívül barátságos emberekkel, lenyűgöző látnivalókkal, kiváló útitársakkal, és elsősorban egy szuper idegenvezetővel. Julcsi, bár mint bevallotta, nagyon izgult, hiszen guide-ként most debütált, kiválóan állta a sarat, fáradhatatlan volt, és szívét-lelkét kitette értünk. Felkészültsége, kapcsolatteremtő készsége, nyelvtudása elkápráztató.
Köszönöm ezt az utazást, és már most várom a következő lehetőséget.
H.István
Hangsúlyozottan saját vélemény: volt olyan hely, ahol csalódtam kicsit (pl Mohenjo Daro), de összességében sokkal többet kaptam, mint amit vártam, és amit el tudtam képzelni. Persze én imádom a keletet, végig fürödtem benne!
Na, de ami az Irodát érdekli: a helyi szervezők jók voltak, Shamshir ottani viszonyok között profi. A program tökéletes volt, abszolút kitöltöttünk minden napot, megkaptuk a pénzünkért ami járt, nem mintha ez számítana.
JULCSI. Olyan medencébe ugrott, amiben azt sem tudta, hogy van-e víz. Erőn felül teljesített, mind fizikailag (a mindenkit elérő emésztési zavarok ellenére), mind pedig szellemileg (figyelt, fordított, a kiszámíthatatlan aktualitásokhoz hozzáolvasott a neten), és kedves volt, figyelmes, de ezt ragozzák tovább mások… Vezette a csoportot, ami nem esett szét, annak ellenére, hogy különböző, ám tapasztalt emberekből állt.
Az út rengeteg élményt nyújtott, akár nem várt vonatkozásokban is, KÖSZÖNÖM a lehetőséget, és biztatom Évát, hogy a nehézségek ellenére se adja fel, mert ilyen nincs máshol a Világon – 1300 forint egy bőrpapucs!!!!!!!!
K.T.László
Kedves Eva és Ádám, elégedett vagyok. Okosan felépített, helyes ritmusú, kiváló út, profi idegenvezetőkkel. Jó túra volt.
T.Éva
Kedves Ádám!
Először is Önnek szeretnék köszönetet mondani a sok segítségért, amit az utazás előtt kaptam. Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a csodálatos úton. Nekem ez volt az első Európán kívüli utam, én mindent fantasztikusnak éltem meg, szép helyeket láttam, finom ételeket kóstolhattam meg, segítőkész kedves csapat segítette az utazást.
Köszönöm még egyszer, további sok sikert kívánva, üdvözlettel:
K. Erika
Részvételi díj * | 990.000 Ft/fő |
Egyágyas felár | 259.000 Ft/fő |
Szeretnénk felhívni kedves utasaink figyelmét, hogy a megadott részvételi díjak 1 EUR = 400 HUF árfolyamig érvényesek.
*A részvételi díj minimum 14 fő esetén érvényes. 12 fő részvétele esetén felár fizetendő!
A részvételi díj tartalmazza
- légkondicionált autóbusz a körutazás és a transzferek során
- elhelyezést 3* szállodákban, reggelivel
- belépők a programban meghirdetett látnivalókhoz
- félpanzió
- magyar nyelvű idegenvezető, csoportkísérő
A részvételi díj nem tartalmazza/fő
- nemzetközi repülőjegyek+ illeték kb.430.000 Ft (irányár)
- vízum ügyintézéssel 30.000 Ft
- Storno, BBP biztosítás
- borravalók, személyes fogyasztás
Mennyibe kerül ez az utazás mindennel – részvételi díj, repülőjegyek, illetékek, vízum – együtt?
1.450.000 Ft/fő | Teljes ár kétágyas elhelyezés esetén*
|
1.709.000 Ft/fő | Teljes ár egyágyas elhelyezés esetén*
|
*A teljes árat módosíthatja a repülőjegyárak, árfolyamok esetleges változása, ha a csoport nem éri el a megadott minimum létszámot, valamint a teljes ár nem tartalmazza az opcionálisan köthető storno-és/vagy balesetbiztosításokat és a helyszínen fizetendő borravaló összegét.
Tervezett menetrend
QR 200 08FEB BUDAPEST DOHA 1530 2245
QR 610 09FEB DOHA KARACHI 0210 0640
QR 601 22FEB PESHAWAR DOHA 0300 0505
QR 199 22FEB DOHA BUDAPEST 0910 1305
Szállodák
Karachi: Avari Hotel***
https://www.karachi-hotels.co/karachi/avari-tower-karachi.html
Hyderabad: Indus Hotel***
https://www.indushotel.com/
Larkhana: Sambara Inn
https://www.tripadvisor.com/Hotel_Review-g676664-d6405918-Reviews-Sambara_Inn-Larkana_Sindh_Province.html
Sukkur: Hotel One***
https://www.hotelone.com.pk/en/hotel_one_sukkur
Bahawalpur: Hotel One***
https://www.hotelone.com.pk/en/hotel_one_bahawalpur
Lahore: Faletti’s Express Hotel***
https://falettisexpress.pk/
Nankana Sahib:
Iszlamabad: Hotel Hillview***
https://hotelhillview.net/
Peshawar: Shelton’s Rezidor***
https://sheltonhotels.com/Home/Hotel?id=1
A megadott szállodák csak tájékoztató jellegűek! Irodánk fenntartja a kategórián belüli szállodaváltoztatás jogát!
ÚTLEVÉL
Az útlevél elvárt érvényessége min.6 hónap.
VÍZUM
Magyar állampolgárok csak érvényes vízummal léphetnek be Pakisztánba. A vízumot online lehet igényelni a Pakisztáni Belügyminisztérium honlapján https://visa.nadra.gov.pk/.
VÁM
Pakisztán területére tilos az alkoholos italok és a disznóhús behozatala, állampolgárságtól és vallási hovatartozástól függetlenül. A vámhatóság ilyen irányú ellenőrzéseket rendszeresen foganatosít a beutazókkal szemben.
Kiutazásnál a vámhatóság különös figyelmet fordít a műkincsek (szobrok, díszek) országból történő kivitelének megakadályozására. Ebből a célból a csomagok átvilágítására és alaposabb átvizsgálására lehet számítani. Annak eldöntése, hogy az adott tárgy a kiviteli tilalommal érintett kategóriába tartozik-e, a vámtiszt feladata, melyet általában szemrevételezéssel teljesít, ami sok esetben bizonytalanságot, kiszámíthatatlan eljárást eredményez. Ezek alapján javasolt az antikvitásokban kapható tárgyak megvásárlásának mellőzése.
További információért kérjük keresse fel az Iszlámábádi Nemzetközi Repülőtér honlapját: www.islamabadairport.com.pk/Procedures/Pro-CustomRules.aspx
Vámszabályok: www.fbr.gov.pk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal utastájékoztatója
Növényegészségügyi és behozatali előírások változása
PÉNZNEM
Az országban használt törvényes fizető eszköz: pakisztáni rúpia, PKR
IVÓVÍZ, ÉTKEZÉS, ALKOHOLFOGYASZTÁS
Semmilyen körülmények között (még szállodában sem) tanácsos a csapvíz fogyasztása, csak a palackozott víz biztonságos. Étteremben való étkezés előtt tanácsos tájékozódni az étterem színvonaláról, higiéniai gyakorlatáról.
A nyilvános helyen történő alkoholfogyasztástól minden körülmények között tartózkodni kell. A vallási RAMADAN hónap alatt tilos az utcán az étel és italfogyasztása, illetve a dohányzás.
ÖLTÖZKÖDÉSI SZOKÁSOK
A pakisztáni férfiak és nők „salwar kameez”-t hordanak (a salwar egy lenge, pizsamaszerű nadrág, amely a lábszárán bő és az alja felé vékonyodik, a kameez egy hosszú ing vagy tunika). Az utcán többnyire csak férfiak közlekednek gyalogosan. A nők többsége fejkendőt visel, de ez nem kötelező viselet. A külföldi nőknek sem kötelező a fejkendő, de vállra terítve hasznos ruhadarab lehet. Még a fővárosban is ajánlott a szolid, nem feltűnést keltő ruházat viselete (rövidnadrág és ujjatlan póló viselése nem javasolt).
IDŐJÁRÁS
Négy évszak különíthető el: (1.) hűvös, száraz tél (decembertől februárig) (2) Forró, száraz tavasz (márciustól májusig) (3.) Nyári évszak, sok csapadékkal és magas páratartalommal, a délnyugati monszun időszaka (júniustól szeptemberig) (4.) A monszun elvonulása (október és november között). A tavaszi évszak során jellemző az erős nappali felmelegedés, a hőmérséklet helyenként és időnként a 40-45° fokot is meghaladja.
KÖZEGÉSZSÉG, EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET
Pakisztán az elmúlt években azon három ország egyike lett, amelyik nem csak veszélyeztetett a polio fertőzéseket illetően, de a vírus exportálójává is vált. Az országból kiutazóknak igazolniuk kell, hogy a vírus ellen érvényes védőoltással rendelkeznek. A hatóságok csak az egy éven belüli oltást fogadják el azoknál, akik egy hónapon túl tartózkodnak az országban. Magyarországon kombinált oltással (IPV) válik mindenki immunissá, mely 10 éves védettséget nyújt. Azt tanácsoljuk az utazóknak, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett kérjenek friss igazolást házi orvosuktól a már meglévő oltásukról.
Felhívjuk továbbá a figyelmet más vírusos fertőzések előfordulására is (pl. tífusz, hepatitisz B és C, malária, dengue-láz, sárgaláz). Jellemzőek a rendkívül rossz higiéniás viszonyok, a szennyezett ivóvíz miatti emésztőrendszeri megbetegedések
Utazás előtt javasoljuk felkeresni a Nemzeti Népegészségügyi Központot: https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-infekciokontroll-foosztaly/oltokozpont; https://oltokozpont.hu/hu/oltas/utazas/pakisztan, ahol az utasok naprakész tájékoztatást kaphatnak a szükséges védőoltásokkal kapcsolatban, valamint egyéb trópusi egészségügyi kérdéseikre.
COVID információk
Jelenleg Pakisztánban nincs érvényben korlátozás a járvánnyal kapcsolatban. Az utolsó ellenőrzés dátuma: 2023. 10. 06.
EGYÉB HASZNOS INFORMÁCIÓK
Az ország kiemelt repterei:
A beutazással és tartózkodással kapcsolatos ügyintézésre kijelölt állami szerv elérhetősége: https://www.dgip.gov.pk/files/Visa.aspx
Pakisztánban a rendőrség segélyhívó száma: 15, a mentőszolgálaté: 115. Az Egészségügyi Minisztérium ügyfélszolgálata hétfőtől péntekig, 09.00 és 17.00 óra között az alábbi telefonszámokon, illetve email címen érhető el: +92 (51) 925 5090-2, +92 (51) 924 5717, email: contact@nhsrc.gov.pk.
EGYÉB UTAZÁSI INFORMÁCIÓK
Pakisztán területét kizárólag érvényes útlevéllel lehet elhagyni. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években az ország a polio vírus exportálójává vált a térségben, az országból kiutazók esetében a hatóságok kérhetik annak igazolását, hogy a kiutazni szándékozó személy rendelkezik a vírus elleni védőoltással. Az oltásnak 4 héttel az utazást megelőzően, illetve egy éven belül kell érvényesnek lennie. Javasoljuk továbbá, hogy a tervezett beutazás előtt a helyi higiéniai viszonyokra tekintettel, a 2 hetet meghaladó tartózkodás esetén tífusz, Hepatitis A/B/C, valamint a háziorvos ajánlására egyéb védőoltásokat az országba történő belépés előtt 1 hónappal szerezzék be.
BŐVEBB INFORMÁCIÓK
https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/pakisztan