Ghána-Togo-Benin

Ghána-Togo-Benin körutazás – Miért éppen ide?

  • Mert felfedezzük Nyugat-Afrikát, az egykori Aranypart országait
  • Mert ez nem a megszokott, nagyvadakat becserkésző utazás, itt a történelem, a gyarmati időszak, az egykori rabszolgakereskedelem emlékei kerülnek fókuszba
  • Mert megismerkedünk a vudu-vallás szülőföldjével
  • Mert kis csoportban utazunk, profi idegenvezetővel

 

Program

+ Összes nap kinyitása

Idegenvezető

Elter Károly

Karesz több mint huszonöt éve dolgozik az idegenforgalomban. A világjárást a hetvenes években hátizsákos turistaként kezdte, s kalandos utazásai során több mint 160 országban járt, valamint az Antarktiszra is eljutott. Alapvetően mikrobiológiát tanult, szakdolgozatát a trópusi parazitózisokról írta. Utazásszervezői munkája előtt újságíró-riporterként a tudományos ismeretterjesztés területén tevékenykedett. Megalapítója és vezető oktatója volt az Utazási Akadémiának, s más idegenforgalmi vonatkozású intézményekben is tanított földrajzot és szakismereteket. Szűkebb értelemben vett munkakörén kívül továbbra is szívügyének tekinti a tudományos ismeretterjesztést; cikkeket ír, előadásokat tart, szakért. Szenvedélyes fotós, eddig mintegy ötven könyvben és kiadványban jeletek meg képei, s hét magyarországi városban volt kiállítása.

 

Részvételi díj *

1.459.000 Ft/fő

Egyágyas felár

339.000 Ft/fő

*A részvételi díj minimum 14 fő esetén érvényes. 12 fő esetén felár fizetendő.

*A megadott részvételi díjak 1 USD =370 HUF árfolyamig érvényesek. 

A részvételi díj tartalmazza

  • elhelyezés 3* szállodákban, lodge-okban
  • minibusz a körutazás és a transzferek során
  • ellátás: félpanzió (kivéve az érkezés és hazaindulás napján)
  • belépők a programban meghirdetett látnivalókhoz
  • magyar idegenvezető-csoportkísérő

A részvételi díj nem tartalmazza/fő

  • nemzetközi repülőjegyek + illetékek kb.350.000 Ft
  • vízumdíjak (3 db) kb. 150.000 Ft/fő
  • utas és útlemondási biztosítás
  • borravaló  (helyszínen fizetendő) kb.80 USD (a csoport létszámától függően)

Irodánk támogatja az utazások teljes árának a feltüntetését, ezért összeadtuk, hogy mennyibe kerül ez az utazás mindennel – részvételi díj, repülőjegyek, illetékek – együtt:

 1.959.000 Ft/fő 

  Teljes ár kétágyas elhelyezés esetén*

 2.298.000 Ft/fő 

  Teljes ár egyágyas elhelyezés esetén*

*A teljes árat módosíthatja a repülőjegyárak, árfolyamok esetleges változása, ha a csoport nem éri el a megadott minimum létszámot, valamint a teljes ár nem tartalmazza:

  • az opcionálisan köthető utas és útlemondási biztosítás díját
  • a helyszínen fizetendő borravaló összegét

Szállások

Accra: Best Western Plus***
https://www.bestwestern.com/en

Cape Coast: Coconut Grove Beach Lodge***
https://coconutgrovehotelsghana.com/beachhotel/

Bosumtwi: Lake Bosomtwi Paradise Resort

https://lakebosomtweparadise.com/about-us/

Fumesua: Hotel Noda***
https://hu.hotels.com/ho673242/noda-hotel-kumasi-ghana/

Akosombo: Hotel Volta***
https://voltahotel.com.gh/

Kpalime: Park Residence***
https://www.hotel-parc-residence.com/

Lome: Hotel M’Rode***
https://hotelmrode.com/en/

Ouidah: La Casa del Papa***
https://casadelpapa.com

Irodánk a kategórián belüli szállodaváltoztatás jogát fenntartja!

Tervezett menetrend

TK1036  13FEB  BUDAPEST ISTANBUL     0915 1330
TK 629  13FEB  ISTANBUL ACCRA        1535 2005

TK 557  25FEB  COTONOU ISTANBUL      0025 1155 (ABUJAI TECHNIKAI STOPPAL)
TK1033  25FEB  ISTANBUL BUDAPEST     1925 1930

Aktuális COVID-19 információk

Ghána
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/afrika?ghana

Togo
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/afrika?togo

Benin
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/afrika?benin

Útlevél

A résztvevőknek az utazás megkezdésének pillanatától számított, minimum egy évig érvényes útlevéllel kell rendelkezniük, melyben legalább 3 páros, üres oldal található a vízumoknak.

Vízum

Mindhárom ország vízumköteles. 

Egészségügy

Az utazáson résztvevőknek kötelező a sárgaláz oltás!

Malária elleni gyógyszer szedése javasolt, bár nem az esős évszakban utazunk.

Egyéb oltások ügyében kérje orvosa, vagy az ANTSZ tanácsát – Budapest IX.ker. Gyáli u. 2-6.

ANTSZ nemzetközi oltóközpontja:

Tel: 1 – 476 11 00 / 2372

Ügyfélszolgálat: hétfő – csütörtök, 9-12 óra

Pénznem

Ghána: Ghánai Cedi (GHS)
Szigorúan ellenőrzik a helyi valuta készpénzben történő kivitelét: az 5000 cedit meghaladó összeget elkobozzák. Szintén szigorú vámszabályok vannak érvényben az arany kivitelét illetően is, erről érdemes részletesebben a Ghánai Köztársaság prágai nagykövetségénél érdeklődni.

Togo, Benin
Az ország hivatalos fizetőeszköze a rögzített árfolyamú afrikai valutaközösségi frank (1 Euro = 655,957 FCFA / CFCA). Az eurót és dollárt bankokban gyorsan és pontosan beváltják, bankkártyákat azonban csak nagyobb hotelekben és éttermekben fogadnak el. Az utcai pénzváltás nem javasolt, különösen a piacok környékén.

Elektromos hálózat

Ghánában nem európai szabványúak, hanem hárompontos, szögletes csatlakozásúak, melyből 230 V – 50 Hz érhető el. Beninben és Togoban jellemzően kétpontú a csatlakozás.

Éghajlat

Ghána éghajlata trópusi, Beniné délen egyenlítői, kétperiódusos esőeloszlással (április-július, szeptember-november), északon trópusi. A havi átlaghőmérséklet északon 24-33 °C, délen 26-29 °C. Az éves csapadékmennyiség 1000–1400 mm. Togóban a trópusi éghajlat kétféle változata alakult ki. A parton az Egyenlítő vidékére jellemző két esős évszak a legmagasabb napállást követi, míg a belső országrészben az egyetlen esős évszak a nyári félévet foglalja magába. A tengert a mélyből feláramló víz hűti, ennek köszönhetően a partvidék viszonylag száraz, csapadékösszege évi 900 mm.

Időjárás

Várható időjárás a körutazásunk során.

Február

nappali átlag °C

éjjeli átlag°C

csapadék mm átlag

Accra

30

24

33

Lome

30

24

30

Ouidah

30

22

17