India-Nepál – Az Aranyháromszögtől a Világ tetejéig 2. rész
Agra – Az Arany háromszög legfényesebb városába való eljutásért bizony meg kell küzdeni. Már épül az autópálya, amely után a most még autóúton haladók sűrű fohászok közepette vágyakoznak. A mintegy 200 km-t aligha lehet lerövidíteni hat óra utazás alá, és rögtön értelmet kap, hogy miért van a buszsofőrnek egy segítője, aki a teherautók, buszok, kordék között segít a navigálásban, valamint hogy miért van minden jármű hátuljára ékes angolsággal felpingálva, hogy „blow horn”, azaz dudálj!
Az autóúti életképek után felüdülés megérkezni az agrai szállodába. Az az érzésünk, mintha a turisztikailag frekventált helyeken a nívós hotelek egymással versengenének, hogy melyikőjük tudja szolgáltatásban és szépségben felülmúlni a másikat. Akárha Bollywood díszleteibe csöppentünk volna, amikor a nagy bajuszú, turbános, délceg férfiú összetett kézzel, Namasté felkiáltással üdvözli a csapatunkat. A szálloda szökőkutas kertjeitől kezdve, a szobák legutolsó részletéig minden a kifinomult eleganciáról, az egzotikus Kelet díszítőelemeiről árulkodik.
Persze a legnagyobb luxus sem vetekedhet Agra ékszerével, a Taj Mahallal, amit a legjobb hajnalban felkeresni. „Szó bennszakad, hang fennakad”- talán csak Arany szavai képesek kifejezni azt az ámulatot, amit még a gyakorlott utazó is érez, amikor a reggeli ködből felsejlenek a hófehér kupolák. A Taj Mahal minden valószínűség szerint a világ legszebb szerelmi vallomása, az érzelmek kőbe vésett szimfóniája, melyet Sahdzsahán mogul uralkodó építtetett Mumtáz Mahalnak, szeretett feleségének, aki belehalt 14. gyermekük szülésébe. A krónikák szerint az uralkodó megölette az építész kedvesét, hogy át tudja érezni a fájdalmát. Húsz éven át, húszezer munkás dolgozott a perzsa, török és itáliai mesterek keze alatt, hogyelkészüljön minden idők legszebb emlékműve, melyet a világ hét újkori csodái közé is beválasztottak.
Agra. Fotó: Papp Éva
A sors iróniája, hogy Sahdzsahán élete utolsó hét évében semmi mást, csak a felesége síremlékét láthatta a Yamuna-folyó túloldalán levő agrai erőd nyolcszögletű tornyából, ahová saját fia, Aurangzeb záratta. A Vörös Erőd nem más, mint három nagymogul uralkodónak a kőből épített története. A vörös színű, kettős falrendszert Akbar emeltette, míg a fehér márványpalotákat unokája, Sahdzsahán. Az erőd leghatásosabb része a Nyilvános kihallgatások csarnoka, a Diván-i-Ám. Mozaikokkal, féldrágakövekkel kirakott fülkében álló trónjáról szolgáltatott igazságot az uralkodó az alattvalóinak. A Magánkihallgatások csarnoka, ahol a külföldi követeket fogadta, még ennél is díszesebb. A magánlakosztályok viszont talán a legszebb példái a hindu és a mogulok által behozott közép-ázsiai építészet szintézisének, amely annyira jellemzője lett a nagymogulok fénykorának.
Jaipur
Radzsasztán állam a kopár hegyek, a tigrisek és a rádzsputok, az ősi harcos kaszt leszármazottainak a földje. Szinte suhanunk a széles utakon, meglepő módon dugónak nyoma sincs az esti órákban. Mindez nem a véletlen műve, ugyanis Jaipurt tartják India legjobban tervezett városának: a 18. század elején alapította Jai Singh maharadzsa, aki a közeli Amberből ide tette át a székhelyét. Jai Singh korának egyik legnagyobb tudósa volt, igazi polihisztor, aki nemcsak a várostervezéshez értett, hanem kiváló katona volt, valamint zseniális csillagász. A Városi Palota melletti Jantar Mantar csak egy, az India-szerte általa építtetett öt obszervatóriumnak.
Jaipur, a Városi palota. Fotó: Papp Éva
A Városi Palota a mindenkori jaipuri maharadzsa otthona, melynek egyes részeit bárki meglátogathatja. Maharadzsák elméletileg már nincsenek, kiváltságaikat az indiai állam 1970-ben megszüntette, de a gyakorlatban még mindig nagy tiszteletnek, és sokan nagy gazdagságnak is örvendenek. Izgatottak lettünk, amikor megtudtuk, hogy az aznapi vacsoránk az egyik helyi maharadzsának az éttermében lesz, ahol a tulajdonos is tiszteletét teszi. A kedves, művelt férfiú még a palotája nagytermét is megmutatta az ősök képeivel, bár az est fényét némiképp elhomályosította a tény, hogy a találkozóra a királyi sarj egyszerű földi halandóként joggingban és baseball sapkában érkezett.
A bal oldali, joggingos a maharadzsa, és az egyetlen fotó, ami megörökítette a találkozásunkat…:-)
Jaipurt rózsaszín városnak is nevezik, mert Albert herceg 1883-as látogatása alkalmából a szívélyes fogadtatás színére festették. Egyik legszebb éke a Hawa Mahal, a Szelek Palotájának több száz ablakocskából álló homlokzata, amely mögül a világtól elzárt királyi feleségek kémlelhették az utca forgatagát. Jaipur fennen hirdeti a rádzsputok egykori dicsőségét, amelyről igazi képet akkor alkothatunk, ha meglátogatjuk a közeli Amber erődjét. A több erődből, hegygerinceken végigfutó falakból álló védmű legimpozánsabb tagjához keskeny rámpákon, elefántháton vezet az út. Arra felkészültünk, hogy a színesre pingált ormányosok épp ellenkező ritmusban imbolyognak, mint ahogy azt a hátukon ülők szeretnék, de arra már nem, hogy egy elefánt náthás, uram bocsá’ allergiás is lehet, és hosszú szaglószervét időnként slagként hátracsapva, a hátán ülőkre zúdítja annak minden nemkívánatos tartalmát. A kényszerű zuhanyt szerencsére ellensúlyozták az erőd látnivalói, mint a Tükör-csarnok és a hegy tetejéről nyíló szédületes panoráma.
Jaipur, a Szelek Palotája. Fotó: Papp Éva
Amber. Botcsinálta zenészként…:-)
