India-Nepál – Az Aranyháromszögtől a Világ tetejéig 3. rész
Nepál – India zsúfoltsága után felüdülés megérkezni Nepálba. Bár a főváros dugóival itt is meg kell küzdenünk, a pasztellszínű, sűrű erdőkkel, megművelt parcellákkal teli Kathmandu-völgyet elhagyva már magányosan kapaszkodik felfelé buszunk a 2000 méteren található Nagarkot hegyi faluba. A friss levegő sem tart vissza minket attól, hogy hajnalban a szálloda teraszán takarókba burkolózott bábokként, forró teával a kezünkben várjuk a napfelkeltét: a horizonton lassan bontakozik ki egy fehér csipkés sziluett, a Himalája havas hegyvonulata. Az Everest innen nem látszik, ahhoz másnap repülőre kell szállnunk. A helyi légitársaságok a two in one kereskedelmi politika égisze alatt reggel turistáknak mutatják meg a Himalája csúcsait, utána pedig átvedlenek menetrendszerinti járattá. Hihetetlen élmény a látszólag karnyújtásnyira lévő Mount Everest, nepáli nyelven Sagarmatha, ahol ezekben a percekben is hegymászók tucatjai küzdenek az életben maradásért.
Patan. Fotó: Papp Éva
Bhaktapur. Fotó: Papp Éva
Kathmandu. Fotó: Papp Éva
A nepáli turizmus top bevételi forrása a hegymászóknak kiadott, igencsak borsos árú engedélyekből származik, de az extrémitásra kevésbé fogékony turisták is egyre gyakrabban keresik fel Nepált, melynek királyságait, Kathmandut, Patant és Bhaktapurt csak 1768-ban egyesítette Prithvi Narayan sah. A három királyi városban mintha megállt volna az idő: a Durbar Square-eknek nevezett főtereken és a környező utcákban egymást érik a pagodák és a királyi paloták. Órákig bolyongunk a több száz éves épületek között, amelyek skanzennek tűnnének, ha nem lennének tele nagyon is élő emberekkel, akik végzik a mindennapi dolgaikat: a pék kenyeret süt, a fazekas a napon szárítja a portékát, a pagodák lépcsőit pedig ellepik a ráérősen bámészkodók és a galambokat etetők.
A legimpozánsabb város Bhaktapur, melynek épületei tükrözik a legjobban a newari építészet sajátságait: vörös tégla, agyag és a sötétre pácolt faszerkezetek míves megmunkálása, ahol csak a hinduizmusban jártas szem tudja elkülöníteni egymástól Sivát, vagy Vishnu megannyi inkarnációját. Itt forgatták anno a Kis Buddha című filmet, szinte várjuk, hogy melyik templom mögül toppan elénk Keanu Reeves.
Ha vele nem is, de a buddhizmus követőivel szép számmal találkozhatunk Nepálban. Az ország lakosságának mintegy tíz százaléka buddhista, egyik legfontosabb zarándokhelyük a Kathmandutól nyugatra, egy magas domb tetején álló ősi Swoyambhunath sztúpa, ahová bár nem számoltuk meg, de állítólag 365 lépcsőfok vezet. A másik, a Boudhanath sztúpa közelebb van a főváros központjához, és méretei lenyűgözőek. A kegyhely és a kör alakú tér olyan, akár egy természetes mandala. Zarándokok százai róják monoton köreiket az imamalmokat forgatva, és a téren lépten-nyomon belebotlunk a bordóruhás szerzetesekbe. Kis Tibetnek is nevezik ezt a helyet, mert mintegy ötven kolostor van a környéken, ahol tibeti szerzetesek élnek. Az egyikbe mi is bebocsáttatást nyertünk, és a szertartásos üdvözlés után, a mantrákkal és szimbólumokkal teleírt khatával, imasállal a nyakunkban leülhettünk az imádkozók közé.
Leírhatatlan érzés hallgatni több mint száz szerzetes torokhangú kántálását, és valószínűleg a transznak is köszönhető, hogy a térre visszatérve szuvenír-vadászatba kezdünk: szeretnénk magunkkal vinni valami kézzelfoghatót utazásunk varázsából. A végeredmény egy míves Ganésa, egy táncoló Siva, és egy titokzatos mosolyú Buddha-fej. Kicsit aggódunk, hogy vajon jól érzik-e majd magukat egymás társaságában, egy budapesti lakás nagyszobájában, de azóta már bebizonyosodott, hogy nepáli barátunknak igaza volt, amikor azt mondta, hogy viszálykodni csak az emberek szoktak, és ha mi, földi halandók nem avatkozunk közbe, az istenek remekül kijönnek egymással.
Szerző: Papp Éva
Megjelent: Park Magazin, 2012. őszi-téli szám
A Swoyambounath sztúpánál…
