Argentína – A tangó, a gauchók, meg a Világ vége 3.rész

Dátum: 2018. 05. 11.

Argentína természeti szépségeinek azonban ezzel még korán sincs vége! A fővárostól délre elterülő óriási pampa a magyar Alföldön edzett szemnek talán kevés újat mutathat, ám itt találkozhatunk a helyi marhapásztorok, a gauchók világával, amely a tangóhoz hasonlóan, immár szervesen hozzátartozik Argentínához. Persze gauchók nemcsak a pampán élnek, és nem is csak Argentínában. Az, hogy mi, európaiak elsősorban az argentin gauchókra asszociálunk, főleg annak a XIX. század végén kialakult irodalmi irányzatnak köszönhető, melyben neves argentin írók emelték piedesztálra a törvénnyel sokszor szembekerülő, büszke és szabad gaucho figuráját.

José Hernandez Martín Fierro című balladája egyfajta színtézise az idealizált gaucho-létnek, bár ebből a romantikából vajmi keveset látunk a farmon, amit meglátogatunk. Az ott élő család generációk óta marhatartásból él, keményen dolgoznak reggeltől-estig, és csak a turisták kedvéért öltik magukra a hagyományos gaucho viseletet, azaz a kalapot, csizmát, ponchót, meg a pénzérmékkel kirakott övet. A fantasztikus lovasbemutató után következik a nap fénypontja, a parrillán, vagyis roston elkészített steak. Talán a pampa kövér legelői teszik, de az argentin marhahús olyan omlós és zamatos, hogy itt még a megrögzött vegetáriánusok is újragondolnák az elveiket. A chimichurrival, a csípős szósszal megbolondított ízét még akkor is a számban érzem, amikor már a repülőn ülök, útban az Iguazú-vízesés felé.

Argentína, gaucho-farm. Fotó: Papp Éva

Argentína szereti a „legeket”. Nem elégszik meg azzal, hogy övé az Andok legmagasabb csúcsa, még a világ legbővizűbb vízesésére is igényt tart. Igaz, megosztja Brazíliával, bár ez utóbbi mindössze három vízesést mondhat magáénak a közel kétszázból. Éppen ezért brazil oldalról készíthetjük a legszebb fotókat a vízesésrendszerről, míg az argentin oldalról testközelből érezhetjük a Természet erejét.

Lyukacsos rámpák vezetnek a víz fölött, így jól látjuk, amint a hatalmas tömegű víz alig egy méterrel a lábunk alatt zubog az egykor vulkáni kitörés által létrejött mederbe. A nemzeti park kisvonattal és az őserdőt helyenként átszelő, jól kiépített ösvényekkel gondoskodik a látogatók kényelméről. Az egész napos gyaloglás után, a szubtrópusi meleg azonban arra inspirál, hogy én is benevezzek egy vízi programra. Meredek lépcsőkön leereszkedve csónakba szállunk, felvesszük a mentőmellényeket, és irány a kalandtúra! Kezdetben csak tisztes távolságról szemléljük a vízeséseket, ám a kapitány egyszer csak a San Martín-vízesés felé veszi az irányt, és mire felocsúdhatnánk, már bőrig is áztunk a vízesés alatt. Hihetetlenül élvezzük a helyzetet, a ráadásnál egyszerre sikítjuk a világba a nem is létező félelmeinket.