1137 Budapest, Radnóti u. 2. +36 1 255 2212

Argentína – A tangó, a gauchók, meg a Világ vége 4.rész

Este a hotelben végleg elcsomagolom a nyári holmikat, Patagóniában már nem lesz rájuk szükségem. Mielőtt Calafatéba mennék, még útba ejtem a fóka-és pingvinkolóniáiról híres Valdés-félszigetet, megállok a festői szépségű Barilochéban is, de ahogy a hőmérő higanyszála egyre lejjebb kúszik, úgy nő az izgalmam, ahogy a gleccserek felé közeledem.

Patagónia jégkorszaki gleccsereiből mára két jégmező maradt, a mai Chile és Argentína területén. A déli jégtakaró az Antarktisz után a legnagyobb a déli féltekén, melynek 47 nagyobb völgyi gleccseréből 13 irányul Argentína felé. Calafate városkából indul az összes túra, így az utcákon bábeli a zűrzavar. A világ minden tájáról idesereglett turisták reggel hajóra szállnak, hogy az Argentino-tavon közelről is láthassák az ország leghatalmasabb gleccserét, az Upsalát, amely négyszer nagyobb, mint Európa legnagyobb gleccsere. Borjadzása miatt leszakadt hatalmas jéghegyek között hajózunk, némelyikük eléri akár a többemeletnyi magasságot is.

Ezzel a látvánnyal már csak a Perito Moreno-gleccser vetekszik, mely szokatlan módon egyre csak halad előre, és szinte rányomul a vele szemközti félszigetre. A tó általa elzárt vize egy jégalagúton próbál meg magának utat törni, a barlangalagút időnkénti leszakadása pedig számtalan turistát vonz a nemzeti parkba. Én nem vagyok ennyire szerencsés, de kisebb omlásoknak magam is tanúja vagyok: a visszhang miatt úgy érzem, mintha legalábbis dinamittal robbantottak volna a közelemben.

 

Argentína, Bariloche - Fotó: Papp Éva

Argentína, Bariloche – Fotó: Papp Éva

 

Argentína, Bariloche - Fotó: Papp Éva

Argentína, Bariloche – Fotó: Papp Éva

 

Argentína, Argentino-tó. Fotó: Papp Éva

Argentína, Argentino-tó. Fotó: Papp Éva

 

Argentína, Argentino-tó. Fotó: Papp Éva

Argentína, Argentino-tó. Fotó: Papp Éva

 

 

 

Az utam sajnos lassan a végéhez ér. Utolsó állomásom Ushuaia, a Tűzföld, és egyben Argentína legdélebbi városa. Az őslakos yahgan indiánok a spanyolok által behurcolt kanyarótól csaknem teljesen kihaltak, a XIX. század végén alapított város pedig elsősorban az 1947-ig működő katonai börtönéről vált ismertté. A Tűzföldi Nemzeti Park számtalan túrát kínál, de én először inkább a kikötőbe megyek, mert látni akarom a táblát, mely fennen hirdeti, hogy ez már a „világ vége”. Érzem is, hogy ennél már valóban nincs tovább.

Szorosabbra húzom magamon a széldzsekit, ahogy hajóra szállok, hogy a Beagle-csatornán egy utolsó kört téve elbúcsúzzam Argentínától. A viharos vízen oly távolinak tűnik Európa, és minden probléma. Kicsit elmerengek, elképzelem, amikor Magellán megpillantotta az indiánok távoli tüzeit, melyekről aztán a Tűzföld a nevét kapta.

A hajó recsegő hangszóróiból egyszer csak szivárogni kezd az Evita híres betétdala, amely ugyan a legkevésbé sem illik a Tűzföld hangulatához, de visszaránt a jelenbe. Hirtelen képek tolulnak az agyamba a 2001-es argentin válságról, befagyasztott bankszámlákról, kétségbeesett emberekről, és egy fizetésképtelenné vált országról. Bár Argentína lassan magához tért és újra felvirágzott, de a globális válság őt sem kímélte. Don’t cry for me Argentina. A dal refrénje szinte betölti a kis hajó utasterét, én meg ezalatt egyre csak arra gondolok, hogy ez a gyönyörű ország vajon mikor törölheti le végleg a könnyeit?

Szerző: Papp Éva

Megjelent: Világjáró Magazin 2009. november

Argentína, Perito Moreno gleccser - Fotó: Papp Éva

Argentína, Perito Moreno gleccser – Fotó: Papp Éva

 

Argentína, Perito Moreno gleccser - Fotó: Papp Éva

Argentína, Perito Moreno gleccser – Fotó: Papp Éva

 

 

Argentína, Ushuaia - Fotó: Papp Éva

Argentína, Ushuaia – Fotó: Papp Éva

 

Argentína, Ushuaia - Fotó: Papp Éva

Argentína, Ushuaia – Fotó: Papp Éva